Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ma nem a gyerekeket kell nevelni, hanem a felnőtteket.
A modern társadalom a gyerekeket a felnőttekhez hasonló módon kezeli, mert:
- fogyasztók (sőt, ők az első számú fogyasztók)
- tömegkultúra által formáltak
- többet tudnak, mint a felnőttek
- nem ellentéte a gyermek a felnőttnek
- nem ártatlanok (szexualitás, drog, alkohol, stb)
- erőszakosak (bár mindig védelemre van szükségük, de ez a felnőttekről is elmondható lenne)
Csakhogy éppen maguk a gyermekek azok, akik rendelkeznek a gyermeki lét megőrzésének képességével. Ők azok, akik képesek felismerni önmaguk különbözőségét a felnőttekétől és vigyáznak is erre, mert tudják, hogy a különbségtétel felszámolásával valami borzasztóan fontos dolog veszne el.
Vagyis igazából a gyermekek képviselik a morális kényszerítő erőt, ők azok, akik rábírhatják a felnőtteket, hogy gyerekként bánjanak velük.
A felnőttek idő és pénzhiányra hivatkozva magukkal egyenrangúként kezelik a gyereket. De vajon mitől lesz felnőtt a felnőtt? Attól, hogy pénzt keres?
Nem a gyerekek vesztették el az értékeiket, hanem a felnőttek. Nekik kell segíteni, hogy újra megtalálják azokat.
Ma a házasságokat nem a vagyon egyesítésére való törekvés hozza létre, hanem szerelemből köttetnek. Ez újfajta konfliktusok forrását képezi, amelyekre a régi, hagyományos típusú házasságok nem szolgálnak megoldással. Előtérbe kerültek az érzelmek, ami nagy fokú önismeretet és jó problémamegoldó készséget tenne szükségessé. Vajon lehet-e jó szülő, aki maga sem rendelkezik mindezzel? A gyerek "tünet". Ha baj van a gyerekkel, akkor a társadalom kinyújtja a kezét, hogy segítsen. De lehet-e orvosolni a bajt folytonos tüneti kezeléssel?
Az Otthon Segítünk Alapítvány olyan kisgyermekes családoknak nyújt segítséget, amelyek valamilyen okból kifolyólag krízishelyzetbe jutottak. Az önkéntes segítők otthonaikban látogatják meg őket és barátságukat ajánlják fel a szülőknek. Gyakorlati és mentális segítséget nyújtanak, megerősíteni igyekeznek a családot, szükség esetén együttműködnek különféle szakemberekkel.
Célom az, hogy kibővítve a lehetőségek körét, olyan programokat szevezzek, amelyek elősegítik az önismeretet, javítják a konfliktusmegoldó készséget és ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülők megtalálják a krízisből kivezető utat.
email: szemilla@citromail.hu
tel: 0670/ 3268501
Felneveltem négy gyereket. Elváltam. Túl a negyvenen új élet kezdődött számomra. Ijesztő volt a világ. Hogyan építsem fel újból az életemet? Csak a gyerekneveléshez értek. Mire vagyok képes? Nem éltem még egyedül, nem tudom, ki vagyok. Elrontottam valamit? Hogyan lehet összetartani a családot, hiszen a családból, mint rendszerből nem lehet kilépni.

A társadalom a gyermekekért aggódik, de a szülők legfeljebb a jogászok "jóindulatára" számíthatnak. Az Otthon Segítünk Alapítvány keretein belül, pr-asszisztensként szeretnék egy mentálhigiénés programot elindítani, mely segít a szülőknek a konfliktuskezelésben, az önismeret fejlesztésében, hogy megtalálják az utat, amin továbbindulhatnak.
Különböző tréningekkel, közös beszélgetésekkel, előadásokkal szeretném elérni, hogy a család rendszerszemlétű változásával hozzájárulhassak ahhoz, hogy boldog felnőttek boldog gyerekeket nevelhessenek.
Pályázatom a Vodafone Felelősségvállalás Csoport üzenőfalán
Ha nem vagy Facebook-os, akkor itt nézheted meg:
http://www.facebook.com/vodafonefelelossegvallalas
"Szégyen helyett szeretet"
Feldmár András
A család "szentsége, azt a következményt vonja maga után, hogy a család belügyeibe senkinek nincs joga beleavatkozni. Ezzel mintegy burok képződik a család körül, mely féltve őrzi a családi titkot.
Vannak jó titkok, amelyek összekötik a család tagjait. Ilyenek a közösen átélt történetekből fennmaradó emlékképek: mit mondott három éves korában a gyerek, apa hogyan öntötte le magát az étteremben, anya hogyan vesztette el a pénztárcáját, vagy a Télapó hogyan rejette a párna alá az ajándékokat decemberben.
De vannak titkok, amiknek az őrzése mintegy börtönbe zárja a család tagjait. Tilos lesz az érzelmekről beszélni, kialakulnak a szerepek, amikben a személyiség csak sérül, s alkalmatlanná válik a probléma felismerésére, a konfliktus kezelésére. Az ilyen krízisbe jutott családoknak sokat segíthet egy olyan önkéntes segítő, aki puszta jelenlétével lehetővé teszi, hogy kritika nélkül meghallgassa valaki a problémáikat, programokat ajánl, mely segít felismerni saját helyzetüket, információt nyújt a lehetséges szakemberek megtalálásáról és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a szerepeikbe belemerevedett szülők megpróbálják megkeresni a kivezető utat.
"Így értette Andris a nap fényétől melegített sok-sok testvérnek, bokornak, pataknak, oroszlánnak vagy fecskének a nyelvét, nem úgy, mint a felnőttek, akik csak egymás szavát értik, s azt se nagyon."
Török Sándor: Kököjszi és Bobojsza
A mese nemcsak a gyerekkorban játszhat fontos szerepet, hanem a felnőttkorban is, hiszen a mesének gyógyító ereje van.
A mesélés már önmagában is olyan meghitt hangulatot teremt, ahol az érzelmek előtérbe kerülnek. A tévék, a videók világában lassan elfelejtjük, milyen ereje van a meghittségnek, mikor a gyermek szuszogása lelassul, s a felnőtt maga is néhány percre gyermekké válik, aki legkisebb királyfiként útnak indul, hogy megküzdjön a sárkánnyal, és elnyerje a királykisasszony kezét.
A mesék alkalmat adnak arra, hogy megfogalmazzák félelmeinket, miközben azonosulva a hőssel egy kicsit mi magunk is hőssé válhatunk. Ily módon, észrevétlenül, kapaszkodót kapunk saját életünkhöz is.
" Aki elindul, az biztos, hogy először egy sűrű, sötét erdőbe ér, ahol mindig akad egy tündér, vagy egy varázsló, aki segít eljutni a célhoz, ha kiálljuk a próbákat."
Az Otthon Segítünk Alapítvány keretein belül lehetőség nyílik arra, hogy visszahozzuk a mesélés örömét és a felnőtteket is hozzásegítsük ahhoz, hogy újra érteni kezdjék a mesét.
"Gnothi se auton - Ismerd meg önmagadat és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni a sorsodat is."
Popper Péter - Belső utak könyve
A jó segítő segít változni, de nem akar megváltoztatni! Ki mondja meg, mi a helyes? Ki tudná eldönteni helyetted, mi a jó neked? Ezt egyedül csak Te tudhatod, ha megismered önmagad. De vajon megismerheted-e önmagad, ha a világ torz tükröt tart eléd? Hol az a tükör, amiben megláthatod mindazt a jót, szépséget és nagyságot, ami benned lakozik?
Mindenkinek faladata van az életben: meg kell fejtenie a sorsát, s ha megfejtette azt teljességgel és töretlenül élheti végig. Aki nem végzi el a számára kijelölt feladatot, az összeütközésbe kerül önmagával, saját személyiségével.
A megismerés gyakran fájdalmas felismeréseken keresztül vezet el önmagunkhoz. Ebben segíthetnek a különböző pszichodráma csoportok, beszélgető klubok, ahol nemcsak saját hibáinkkal szembesülhetünk, de egyúttal azt is megtapasztalhatjuk, hogy a problémáinkkal nem vagyunk egyedül.
"Legszebb dolog az igazság, legjobb az egészség, legkedvesebb pedig az, ha az ember elérheti mindazt, amit szeret."
Arisztotelész
Én nem tudom kérem, hogy lett nekem négy gyerekem. Csak úgy lett. Olyan aranyos volt az első, hogy azonnal másikat akartam. Aztán ahogy nőni kezdtek, jött a szőke, kék szemű. Ki gondolta volna, hogy nekem szőke, kék szemű gyerekem lehet? Még végigsírta az éjszakákat, mikor megfogant a negyedik.
Engem választottak és ezt köszönöm nekik!
Minden gyerek egy igazi csoda és én négy csodának a részese vagyok. Próbáltam megfejteni őket, kitalálni miért sírnak, mitől félnek és ha nevetésük betöltötte a házat, az egész világ velem volt. De azt senki nem mondta nekem, kérem, hogy ezek a gyerek egyszer majd felnőnek, visszabeszélnek, pénzt kérnek és elrepülnek, mint a madarak.
Tudom én, kérem, hogy ez az élet rendje, de ez nem segít rajtam.
Ott maradtam, árván, elhagyottan és azt sem tudtam, ki vagyok. A férjem kereste a pénzt és mindenki azt mondta: jó nekem. Biztos voltam benne, hogy bennem van a hiba, mert nekem egyáltalán nem volt jó semmisem. Csak azt éreztem, hogy valami húz lefelé és fojtogat.
Ezt úgysem értheti senki sem! Úgyhogy elköltöztem otthonról, hogy hátha egyszer megtalálom magam. Ahogy az lenni szokott, először a sűrű sötét erdőben bolyongtam, mígnem jött egy Tündér és megkérdezte:
- Miért nem váltod valóra az álmaidat?
- Az álmaimat? - kérdeztem csodálkozva. - Olyan is volt nekem?
- Úgy ám! Hát, már nem emlékszel? Tanulni szerettél volna.
Összeszedtem minden bátorságomat és jelentkeztem a pécsi egyetemre filozófia-pedagógia szakra. Egy új világ tárult fel előttem! Végre érteni kezdtem az életem, és a válaszok, amiket addig hiába kerestem, szelíden a vállamra repültek, mint a galambok.
Hosszú utat jártam be, míg idáig eljutottam, de amit az úton tanultam, most szeretném átadni másoknak. "Mert bárki bármit mond: a szavak és az eszmék képesek megváltoztatni a világot!"